“Hogy lehet így élni?”

panik-szindromaPánikbetegekkel foglalkozom, akik sokszor mesélik, hogy ismerőseik borzadva kérdezik tőlük: hogy lehet így élni? Hogyan él az, aki nem tud közlekedni, vagy nem tud bemenni a boltba. Milyen élet az, amikor valaki nem képes kijönni a lakásából…

Kétféle betegségfelfogással találkozom az ismerősök, családtagok részéről: vannak, akik úgy tekintenek a pszichés betegségekre, mint megváltozott állapotra, mint mondjuk egy influenzára, amiből ki lehet gyógyulni, és akkor a beteg visszaváltozik normális emberré. Be kell venni a dilibogyót, amit felír a pszichiáter, vagy elmenni terápiába, és akkor minden rendben lesz.

És vannak, akik hisztinek tekintik, amit az ember tetszés szerint abba tud hagyni, csak össze kell szednie magát.
Azt gondolom, hogy mindkét felfogás alapvetően téves. Talán egyenesen védekező reakciók, amivel távol tartjuk magunktól a pszichés betegségek rémes gondolatát.

Az általános szorongás (pánikbetegség, depresszió stb.) egyszerűen fogalmazva sokkal inkább tünet, mint betegség. Annak a tünete, hogy az emberi gondolkodás tele van torzításokkal, hiedelmekkel, hibás információfeldolgozással. Világokat alkotunk magunknak, és megalkotjuk magunkat ezekben a világokban, mindannyian, kivétel nélkül. És a világról és magunkról szőtt mesék adott körülmények között súlyosan önsorsrontó viselkedésekhez vezetnek.

Akinél ez az önsorsrontás látványossá válik, az megkapja a dilibogyót, vagy elmegy terápiába. De ugyanilyen (na jó: nagyon hasonló) torzítások működnek annál az embernél is, aki elborzadva kérdezi a pánikbetegtől, hogy “hogy lehet így élni”. Hacsak nem foglalkozott a gondolkodási sémák tudatos átalakításával – és legtöbbünkről bízvást állítható, hogy addig halogatjuk az ilyesmit, amíg csak lehet, mert fárasztó és kellemetlen -, nála is azok a sokszor hibásan funkcionáló megküzdési módok, elkerülések, alaptalan hiedelmek működnek, mint a betegben.

Ha így nézzük, a “normális” ember még inkább veszélyeztetett, hiszen nem érzékel olyan kényszerítő erejű tünetet, ami miatt törődnie kéne az általa megalkotott világkép és önkép torzításaival…

Ezzel nem azt mondom, hogy mindenki beteg és rohanjon a pszichológushoz 🙂 Csak vannak olyan életkörülmények, amikor a megalkotott kis világunk zavaróan súrlódik az “igazi” világgal, és van olyan, amikor nem. Az előbbi vacak, és betegségnek nevezzük, viszont egyben remek alkalom is arra, hogy megvizsgáljuk, rosszul csinálunk-e valamit.

3 thoughts on ““Hogy lehet így élni?”

  1. Sziasztok!
    Úgy találtam meg ezt az oldalt, hogy a pánikbetegség tüneteiről, illetve kezeléséről kerestem oldalakat.
    Igazából még nem tudom, vagyis nem mondták ki hogy pánikbeteg lennék, de ahogy itt olvasgatom a sorokat, valószínű…. ?? 🙁
    Kb.1-2 hónapja,először edzés közben éreztem azt, hogy gyorsabban ver a szívem….majd egyszer csak rosszul lettem a munka helyemen, ami úgy jelentkezett, hogy nagyon gyorsan vert a szívem, lezsibbadt az egész testem, remegtem, izzadtam és fáztam egyben, hányingerem lett, és el akartam tűnni a helyről. Le is lépte, mert úgy éreztem megfulladok, de sajnos nem nagyon szűnt egész nap, és a sürgősségin kötöttem ki, 165/126-os vérnyomással. …majd kardiológiai vizsgálatok…stb…minden rendben volt. Azt mondták lehet pajzsmirigy de a vérképem teljesen rendben. A terheléses EKG-n nagyon felment a pulzusom, de nem volt gond, mert sportolok, és jól működött ennek ellenére is a szívem. Itt írtak fel Bisoblok(nap 1*2,5mg)ami blokkolja a pulzusomat. Nagyon zavar, hogy gyógyszert kell szedjek, mert teljesen gyógyszer mentes voltam eddig. Egészségesen táplálkozok, rendszeresen sportolok.
    …Azóta a pulzusom nem emelkedik meg, de viszont érzem, hogy vannak olyan pillanatok, majdnem minden nap, ma pl.egész nap, hogy remegnek az izmaim, halálfélelmem van, hányingerem, szédülök… stb. Úgy érzem magam sokszor, vagyis ilyenkor, mintha nem is én lennék…..
    Lehet hogy ez tényleg pánikbetegség?? 🙁
    Köszönöm hogy elolvastátok! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.