Szabadulós játék pánikbetegeknek

Budapestet ellepték a szabadulós játékok. Lépten-nyomon olyan helyekre bukkanunk, ahol pincékbe zárnak embereket, akik aztán Da Vinci Titkai, Hasfelmetsző Jack és egyéb tematikájú rejtvényeket megfejtve szabadulnak ki a katakombákból – vagy maradnak ott örök időkre, hogy csontvázként ijesztgessék a később érkezőket (na jó, ezt talán nem).

Adódik az ötlet: mi lenne, ha klausztrofóbiával (is) küzdő pánikbetegek próbálnák ki a játékot. Jó lenne ez nekik? Nos, ha jó a társaság, szórakoztató a feladat, és megfelelő az előkészítés, akkor lehet, hogy nem is olyan elviselhetetlen az egész… És ami nem mellékes: a sikerélmény hatására jó eséllyel hosszabb távon is oldódik a szorongás.

szabadulos jatekTapasztalatunk szerint nemcsak a bezártságtól való félelem csökken ilyenkor, hanem más olyan helyzetekre is kihat az élmény, ami általában szorongást okoz. Ennek két oka is lehet: egyrészt a felkészülés során olyan módszereket tanítunk, ami más helyzetekben is alkalmazható, másrészt egy sikerrel vett nehéz akadály megérdemelten dobja meg az önbizalmat.

A szabadulós játékra való felkészítés 2-3 alkalmat vesz igénybe: ezalatt röviden áttekintjük az eddig átélt hasonló és ijesztő helyzeteket (liftbe való beszorulás, közlekedési dugó, sorban állás, és a többi hasonló, amik pánikrohamot szoktak okozni), és kibogozzuk, hogy milyen félelmek, milyen gondolatok játszanak itt szerepet. Utána megbeszéljük, hogy miért is akarunk lemenni abba a borzalmas pincébe, és mit várunk ettől az egésztől. Majd 3-4 pánikbeteg összegyűlik valamelyik szabadulós helyen, persze velünk együtt, bezáratjuk magunkat, és jöhet a fejtörő….

Másnap aztán lehet büszkélkedni, hogy ez is sikerült, és hogy milyen érdekes volt más pánikbetegekkel találkozni, egymást bátorítani, és megosztani a rettegést.

Aki szeretne mindebben részt venni, írjon a szokásos címünkre, és indulhat a játék: info[kukac]panikbetegseg.org

A változástól való félelem

Ki ne akarna meggyógyulni egy olyan gyötrelmes állapotból, mint a pánikbetegség vagy a folyamatos szorongás? Látszólag egyszerű a válasz: természetesen mindenki jól akar lenni, egészségesen, szabadon menni, ahova csak tetszik, soha nem érezni többet azt a borzalmas szívdobogást, szédülést, halálfélelmet, a világ bizonytalanná válását…

Ennek ellenére a gyógyulás egyik akadálya magától a gyógyulástól való félelem. Illetve nem is annyira a gyógyulástól, hanem a változástól. Írtunk már arról, hogy a pánikbeteg vagy agorafóbiás ember sok-sok munkával kialakít olyan rutinokat, amikkel megpróbálja elkerülni a pánikrohamokat. Nem megy be a nagyobb boltokba, Budáról nem megy át Pestre, Pestről nem megy Budára, lift helyett lépcsőzik, busz helyett gyalogol, és eszébe sem jut a szomszéd városban munkát keresni, hiszen úgyse tudna odajutni.

Ezek az eljárások aztán szokásokká válnak az évek során. Fojtogató szokásokká, az igaz, de mégis ismerőssé. A viselkedésterápiás oktatás mindezek felrúgását jelenti, és ez akkor is ijesztő lehet, ha maga a pánikbetegség amúgy rengeteg szenvedéssel jár. Az eredmény: a pánikbeteg halogatja a terápia megkezdését, vagy az első egy-két óra után kimarad. Az oktató pedig nem tud mit tenni, hiszen a változás iránti elhatározás belülről kell, hogy fakadjon, azt nem lehet győzködéssel kiváltani. Érdekessé lehet tenni a terápiát, változatossá, vidámmá is akár, de fenntartani nem lehet a páciens helyett.

Mit tehetünk mégis akkor, ha a változástól való félelmet tapasztaljuk? Mi azt tartjuk hatásosnak, ha erről is tudunk nyíltan beszélgetni. Először is: nem szégyen a gyógyulástól való félelem. Sőt, természetes dolog, hiszen a pánikbetegségből való gyógyulás teljes életmódváltással jár együtt. Rengeteg olyan dolog, ami addig nem volt lehetséges, elérhetővé válik, és ez nemcsak lehetőséget jelent, hanem kihívásokat is. Ha eddig nem lehetett elmenni arra az állásinterjúra, hát most lehet, és egy kifogással kevesebb marad… Minden új lehetőségnek egyben ára is van, és az ettől való félelmet azzal tudjuk leginkább kezelni, ha a pánikbeteg maga mondja ki, hogy ez a kettősség valóban létezik.

Az a bátorság, ami a változtatáshoz kell, nem egy jellemvonás, ami egyeseknél megvan, másoknál pedig nincs; hanem folyamatos tudatosítása annak, hogy mitől félünk, és hogy miért érdemes mégis ezzel a félelemmel is szembenézni…

Híres pánikbetegek – I. rész: Kim Basinger

Mindig megnyugtató tudni, hogy kisebb-nagyobb problémáinkkal, furcsaságainkkal, akár “dilijeinkkel” nem vagyunk egyedül. Különösen igaz ez pánikbetegségben, ahol az ember sokszor el van vágva a társasági élettől, és időnként a család vagy a barátok sem értik, hogy mi is történik vele.
Az pedig külön öröm (meg egy kis káröröm), ha sikeres és híres emberek is ugyanabban szenvednek, mint mi Ha pedig meg is gyógyulnak belőle, akkor kézzel fogható példáját adják annak, hogy számunkra sem veszett el a remény.

Ilyen gyógyult pánikbetegről szól az alábbi poszt.

Kim Basinger félénk és magányos gyerek volt. Családjából az apját emeli ki, aki szigorú elvárásaival nem könnyítette meg a kis Kim életét: “Soha nem volt velem elégedett, soha nem dicsért. Gyakran hozzám se szólt, és egy gyerek a csöndbe a legrosszabb dolgokat tudja beleképzelni.”
A fiatal Kim BasingerTizenhat évesen szépségversenyt nyert, majd hamarosan már egy New York-i modellügynökség szerződtette napi 1000 dollárért. Gondolhatnánk, hogy mindez meghozta az önbizalmát, ezzel szemben így beszél erről a korszakról: “Nagyon nehéz volt egyik fellépésről a másikra mennem, és folyton azzal foglalkoznom, hogy hogy nézek ki. Utáltam, úgy éreztem, hogy megfulladok.” Bár ekkor már címlapokon szerepelt, annyira elégedetlen volt magával, hogy még a fellépések előtt sem tudott tükörbe nézni.

Hollywoodba költözött, és TV-sorozatokban kezdett szerepelni, de a külsejével és a társasági élettel itt sem tudott megbarátkozni: “Szenvedtem attól, ha az emberek néztek, ezért több számmal nagyobb ruhákat hordtam. Munka után hazamentem és zongoráztam, vagy zokogtam és sikoltoztam, hogy a feszültséget levezessem. Így kezdődött az agorafóbia.”

Huszonéves korában élt át először pánikrohamot, amiről azt mondja, sosem fogja elfelejteni: “Épp bevásárlás közben voltam, amikor hirtelen azt vettem észre, hogy megszűnnek körülöttem a hangok. Láttam, ahogy az emberek szája mozog, de nem hallottam, hogy mit mondanak. A kezem remegett, izzadtam, és nem tudtam megmozdulni, a lábam a földbe gyökerezett. Próbáltam mélyeket lélegezni, és így nagy nehezen kijutottam a boltból. Kis utcákon, lassan vezettem hazáig. Ezután hat hónapig nem léptem ki a házamból.

A félelem egész életemen végigkísért, a félelem a nyilvános helyektől, ami végül szorongáshoz és pánikbetegséghez vezetett. Bezárkóztam a házba, és szó szerint minden nap sírtam.”

Terápia segítségével ismét dolgozni kezdett, és olyan filmekben játszott, mint a 9 és fél hét, vagy a Batman, sőt később még Oscart is kapott, de a szorongás nem múlt el. Férje, a színész Alec Baldwin sem sokat tett hozzá a gyógyuláshoz azzal, hogy hülyeségnek tartotta a betegséget: “Nem értette, hogy mi történik, és nem is nagyon hitte el, hogy létező betegségről van szó.” Baldwin családja is panaszkodott Kimre, és bizarrnak tartották, hogy időnként nem jelenik meg a családi ebédeken, miközben a színésznő a hálószobában gubbasztott agorafóbiás szorongások között…

Kim BasingerEgy újabb hat hónapos időszak után, amikor nem tudott kilépni a házból, kognitív viselkedésterápiába fogott. Elkezdte azt gyakorolni, hogy mindig a jelen pillanatra figyeljen, és ne arra, hogy esetleg mi történik majd később. Más szóval, hogy ne a bizonytalan szorongásokra koncentráljon, amik sokszor meg sem valósulnak, hanem mindig csak az adott helyzetben megtehető dolgokra. Elmondása szerint ez a módszer, valamint a kislánya adott erőt és lehetőséget ahhoz, hogy legyőzze az agorafóbiát és a pánikbetegséget. Ma már, ha nem is a társasági élet középpontjaként, de pánikbetegségtől és agorafóbiától mentesen él.

Kimnek ezúton is gratulálunk, és reméljük, hogy másoknak is erőt ad a gyógyuláshoz az a tény, hogy valóban van kiút ebből a betegségből.


 

Pánikbetegség – Híres pánikbetegek

Kim Basinger 22 éves korában élt át először pánikrohamot. Sosem fogja elfelejteni. Bevásárlás közben vette észre: megszűnnek körülötte a hangok. Remegett a keze, izzadást tapasztalt, alig kapott levegőt. Évekig küzdött, hogy megszabaduljon szorongásaitól.

Hogyan zajlik egy terápiás foglalkozás?

Először is sokat nevetünk. Tényleg. A pánikbetegség rákényszeríti az embert, hogy kreatív elkerülő utakat dolgozzon ki azokra a helyzetekre, amiktől fél. A pácienseink nagyon aranyos öniróniával, magukon is nevetve szokták elmesélni az ilyeneket. Például van, aki csak úgy tud kimenni az utcára, ha egy biciklit tol maga mellett és abba kapaszkodik, és mindenhova így megy. Mások alig várják a nyarat, hogy végre napszemüvegben járhassanak, mert az ad biztonságot. Vagy éppen az esős időt, hogy az esernyőbe fogódzkodva lehessen menni.
Persze azon dolgozunk, hogy ezek a helyzetek megoldódjanak, de a nevetés addig is jól jön.
Sírás is előfordul…. És ez nem baj. Aki képes sírni, az már tud róla, hogy valami gondja van, és megtette az első lépést a megoldás felé. Még ha maga a szomorúság keserves dolog is.

Ezenkívül arra törekszünk, hogy minél hamarabb, minél hatékonyabban megtanítsuk azokat a módszereket, amivel a pánikbetegség és a szorongás leküzdhető. Nem akarjuk elhúzni a terápiát egy órával sem tovább, mint ami szükséges. Ez azt is jelenti, hogy mindig adunk “házi feladatot”, amit két foglalkozás között a páciens maga végezhet, a maga tempójában. A legszebb eredmények az ilyen házi feladatok során szoktak születni! Sokszor hirtelen sikerül valami, ami addig nem ment: egy félelmetes helyzet elviselhetővé válik, vagy egy addig elkerült környék bejárható lesz. Ezek nagy eredmények, és nem egyszer előfordul, hogy sms-t kapunk egy pácienstől azzal, hogy “Most sikerült megcsinálni az, amit a múltkor gyakoroltunk!” Ilyenkor aztán együtt örülünk.

A foglalkozások mindig közös megegyezéssel zajlanak: nem megyünk olyan helyre, ahova a páciens úgy érzi, hogy még nem képes, de igyekszünk mindig egy kicsit továbbmenni annál, mint ami kényelmes. Ez nagyon fontos a gyógyulás érdekében. A terapeuta egyszerre figyel a szakmai tapasztalatára és a pácienstől jövő visszajelzésekre, és így segít meghatározni azt a helyzetet, ami a leghatékonyabb a gyógyulás szempontjából.
A terápia tehát épít egy meglévő módszerre, a kognitív viselkedésterápiára, de folyamatosan figyel a pillanatnyi igényekre. Így személyre szabott, és nem válik sablonossá.

A legtöbb munkát mégis a páciensek végzik: a bátorsággal, amivel belevágnak a terápiába, amivel a házi feladatokat csinálják, amivel a halálfélelmet okozó helyzetekkel nap mint nap szembenéznek. A pánikbetegek nagyon bátrak… Egy furcsán hangozhat, hiszen ez a betegség a félelmekről szól; és mégis, aki megpróbál ilyen bénító félelmek mellett normális életet élni, az nem lehet más, mint egy nagyon bátor ember.

Szorongás vagy izgatottság?

Nem mindegy, hogy mivel magyarázzuk a pánikbetegség tüneteit, például a gyorsabb szívverést, kapkodó légzést, kézremegést vagy izzadást.
A Harvard Egyetemen végeztek egy kutatást, amiből kiderült, hogy egész másképp teljesítenek azok, akik azt gondolják, hogy szoronganak, mint akik azt gondolják, hogy izgatottan készülnek egy feladatra – miközben a testi tüneteik (izzadás, szívdobogás) pontosan ugyanazok!

Aki azt gondolták magukról, hogy szoronganak, azoknak a gondolkodása beszűkült. Kevesebb kreatív megoldás jutott eszükbe, kevésbé tudtak a feladatra figyelni. A fantáziájukat az töltötte ki, hogy próbáltak megnyugodni, vagy elképzelték, hogy mi lesz, ha ez nem sikerül.
Akik azt gondolták, hogy a tüneteik kellemes izgatottság miatt vannak, azok örömmel és jól végezték a feladatot, és nemcsak a szorongóknál teljesítettek jobban, hanem – meglepő módon – még egy harmadik csoportnál, a nyugodtaknál is jobbak voltak.

Van egy angol háborús poszter, ami mostanában elterjedt különféle szövegekkel. Az eredeti felirata az volt, hogy “Keep calm and carry on” (Maradj nyugodt, és folytasd a dolgod). Nos, a Harvard kísérlete szerint az angol hidegvér nem a legjobb módja annak, ha a dolgainkat folytatni akarjuk. Eredményesebb, ha valamennyire fel vagyunk “spannolva” a feladatra.

A sorrend tehát így áll: legjobban az izgatottak teljesítenek, utána a nyugodtak, végül a szorongók. És ami nagyon fontos: az izgatottak és a szorongók testi tünetei teljesen megegyeztek. Különbség csak abban volt, hogy mit gondoltak arról, hogy miért vannak ilyen tüneteik. Egyik esetben a kísérletvezető azt sugallta nekik, hogy szoronganak, a másikban azt, hogy izgatottan várják a feladatot. Mindössze ennyi volt köztük az eltérés.

Mi ebből a tanulság számunkra? Először is az, hogy a gondolatoknak óriási hatalmuk van fölöttünk. Meghatározzák, hogy hogyan érezzük magunkat és mire vagyunk képesek. Ugyanabból a fizikai állapotból indulva lehet jó és rossz élményünk is, a vízválasztó az, hogy mit gondolunk az átélt érzésekről.

Egy másik tanulság pedig az, hogy lehet irányítani, hogy mit gondoljunk. Egy érzésnek nem csak egyféle magyarázata lehet. Erősen dobog a szíved? Persze, mert a tested készül az előtted álló feladatra. És azért készül, mert “tudja”, hogy izgatottan jobban lehet teljesíteni, mint nyugodtan. Izzad a tenyered? Ugyanaz a magyarázat, a test így készül a feladatra. Ezek normális reakciók, amik azért vannak, hogy minél jobb legyen a teljesítményed.

Ha a pánikbeteg képes így gondolni a tüneteire, akkor a szorongást lassacskán át tudja fordítani természetes izgatottsággá. Persze ez nem egyszerű, gyakorlás kell hozzá, a gondolatok elemzése és átformálása. De talán ez maga is egy olyan feladat, aminek a gondolata kellemes izgatottságot válthat ki…


A szorongás átalakítása izgatotsággá

Az egyetemi kutatásából kiderült, hogy legjobban azok teljesítenek, akik valamely feladat előtt izgatottak, közepesen teljesítenek a nyugodtak, majd végül a legrosszabbul teljesítő szorongók következnek – holott testi tüneteik megegyeztek, de ezekről a tünetekről mást-mást gondolnak. A pánikbetegség kezelésének egyik lehetősége, ha a beteges szorongást sikerül természetes izgatottsággá, vizsgalázzá, a kihívás keltette bizsergő izgalommá alakítani.

 

Meggyógyulhat-e, aki már régóta pánikbeteg?

Először is szeretném leírni a választ: igen, akármennyi ideje is tart a pánikbetegség vagy az agorafóbia, meg lehet belőle gyógyulni. Ha évtizedek óta tart, akkor is.

A pánikbetegség tünetei egy ördögi kör során jönnek létre: a pánikrohamok és a tőle való félelem egymást erősítik, és végül az ember megpróbál minden olyan helyzetet elkerülni, amiben pánikrohama lehet, vagyis kialakul az agorafóbia.
Ez az ördögi kör azonos minden pánikbetegségben. Abban is, ami nemrég alakult ki, és abban is, ami évtizedek óta fennáll. Ha ezt a körkörös hatást sikerül megtörni, akkor a pánikbetegség fokozatosan elmúlik. Régen tartó betegségnél ugyanúgy, mint a frissnél.

Azt szoktam mondani a pácienseimnek, hogy a pánikbetegeknek rossz szokásaik vannak, amiket tudatosítani kell és átalakítani jó szokásokká. A félelmetesnek tűnő helyzetek elkerülése egy rossz szokás. A pánikbeteg már elvárja magától, hogy bizonyos dolgokat nem tud megtenni, meg se próbálja, eleve úgy alakítja az életét, hogy nem is kerül olyan helyzetekbe. Ha ez régóta tart, akkor sok ilyen rossz szokás alakul ki. Ezeket valóban tovább tarthat átalakítani, de nem nehezebb, mint az újabb pánikbetegeknél, és főképp nem lehetetlen.

Van még valami ami a “régi” pánikbetegeknek reményt adhat: tapasztalataink szerint akik hozzánk kerülnek régóta tartó tünetekkel, azok nagyon meg akarnak gyógyulni. Nagyon elszántak. Ez pedig sokkal többet számít, mint hogy hányféle elkerülő módszerük van a félelem ellen…

Pánikbetegség kialakulása

Valóban segít a kognitív viselkedésterápia?

Pácienseink között többségben vannak azok, akik régóta, sokszor több mint egy évtizede szenvednek ebben a betegségben. Általában sokféle módszert ki is próbáltak már, mire hozzánk kerülnek. Érthető, hogy ennyi idő és erőfeszítés után nehéz elhinni, hogy bármi segíthet.

Azonban a kognitív viselkedéses módszernek, amit alkalmazunk, nagyon jó eredményei vannak. Nyugat-Európában és Amerikában ez az eljárás az, amit legelső sorban ajánlanak a pszichológusok a pánikbeteg vagy agorafóbiás páciensnek.

A Brit Egészségügyi Intézet honlapja ezt írja: “A kognitív viselkedésterápia az egyik leghatékonyabbnak tartott módszer pánikbetegség ellen. Ez egy olyan pszichológiai eljárás, aminek során a páciens hetente találkozik a terapeutával. Az ülések során foglalkoznak a félelmet keltő gondolatokkal, amiket az oktató segít reálisabb és kiegyensúlyozottabb gondolatokra cserélni, valamint segít a viselkedés átalakításában is.”

A brit intézet 7-14 hetes programot javasol, melynek során a páciens megtanulja kezelni a félelmeket keltő gondolatokat és az elkerülő, agorafóbiás viselkedést. Pontosan ilyen programot kínálunk mi is: a tíz hét során segítünk leküzdeni az agorafóbiát, megtanítjuk kezelni az ijesztő gondolatokat, és különböző relaxációs- és légzőgyakorlatokat tanítunk a pánikrohamok esetére.

Az eredmények szerint a páciensek legalább 85%-a jelentős javulást ér el a tíz hét során, és a gyakorlatokat tovább folytatva hosszú távon is tünetmentes marad.

 Ha kérdése van az itt leírtakról, forduljon hozzánk bizalommal akár e-mailben, akár a Facebook oldalunkon, és örömmel válaszolunk.

Pánikbetegség kezelése gyógyszer nélkül

Visszatérő kérdés a pácienseink részéről, hogy gyógyszer nélkül elmúlhat-e a pánikbetegség, az agorafóbia.

Az általunk alkalmazott módszerhez nem szükséges gyógyszeres kiegészítő kezelés, mert közvetlenül a félelmet keltő gondolatokkal és helyzetekkel foglalkozunk. Ha a gyógyszer elnyomja ezeket a szorongásokat és gondolatokat, az nem teszi könnyebbé a terápiát.
Tudjuk, hogy nagyon kellemetlen ezeket a félelmeket átélni. Nagyon nehéz azzal a gondolattal nekiindulni egy-egy foglalkozásnak, hogy előre tudja a páciens, hogy rossz érzés lesz felszállni a buszra az oktatóval, vagy lemenni a metróba. De ezek a szorongások akkor múlnak el, ha sikerül megtapasztalni azt, hogy oldódik a félelem, és hogy nem egy bevett pirulától oldódik, hanem a végigcsinált gyakorlattól.

Ezzel együtt senkit nem beszélünk le szorongásoldó gyógyszerről. Vannak helyzetek, amikor túl nehéz volna enélkül, és semmiképp nem szégyen szedni őket. De magához a kognitív viselkedésterápiához nem szükségesek.

A pánikbetegség tünetei

A szorongás, agorafóbia, pánikbetegség jellemző tünetei a következők:

  • erős szívdobogás
  • mellkasi fájdalom, diszkomfort
  • erős, szorító fejfájás
  • szédülés
  • homályos látás
  • bizsergés
  • hőhullámok vagy fázás
  • remegés
  • légzési nehézség
  • izommerevség
  • rosszullét, gyomortünetek
  • valóságérzékelés változása
  • halálfélelem
  • kontrollvesztéstől való félelem
  • ájulásérzet
  • megőrüléstől való félelem.

Ha ezeket a tüneteket tapasztalja magán, és az orvos kizárta a komolyabb testi betegségeket, vagy azok nem járnak a fenti tünetekkel, akkor jó okunk van pánikbetegségre, szorongásra gyanakodni.

A tünetek nem maguk a betegség! Ezek a szorongással, agorafóbiával és pánikrohamokkal együtt járó testi érzetek. Az oktatás során a kiváltó okokat keressük és változtatjuk meg, és a tünetek ennek nyomán enyhülnek és múlnak el fokozatosan.

Kérdéseit a tünetekkel kapcsolatban írja meg nekünk az info@panikbetegseg.org címre, és legjobb tudásunk szerint válaszolunk rájuk.

 


bosch-panik

pánikroham, halálfélelem – a pánikbetegség tünetei

A szorongásos pánikbetegség és az agorafóbia jellemző, tipikus tünetei:

  • “mindjárt kiugrik a szívem” –  szapora szívdobogás, gyors szívverés
  • “úgy érzem, megfulladok” – légszomj, nehéz légzés, mellkasi fájdalom
  • “azt hittem, megbolondulok” – a megörüléstől való félelem
  • “majd szét szakad a fejem” – erős fejfájás, migrén
  • “azt hittem, meghalok” – halálfélelem
  • “majd meg gyulladtam” – hőhullám, verejtékezés
  • “begörcsöltem” – izommerevség
  • “egész testem reszketett” – hidegrázás, remegés, izomrángás
  • “majdnem elestem” – szédülés, egyensúlyzavar
  • “azt hittem, menten elájulok” – szédülés, ájulésérzet
  • “alig láttam valamit” – homályos látás
  • “hirtelen vécébe kellett mennem” – vizelési, székelési inger, hasi fájdalom
  • “nem tudtam, hogy mi történik velem” – a valóságérzékelés torzulása, elvesztése
  • “azt hittem, sosem lesz vége” – de a pánikroham általában nem tart félóránál tovább