A rakoncátlan elefánt, avagy mi is valójában a pánikbetegség

A pánikbetegség talán legzavaróbb jellemzője az a különös kettősség, amiről minden pánikbeteg beszámol: “Félek, miközben TUDOM, hogy amitől félek, az nem veszélyes.” A betegeim racionális, okos emberek, természetesen nem gondolják, hogy a villamos normál állapotában életveszélyes, vagy hogy a híd le fog szakadni, miközben átmennek rajta, vagy hogy a kijárattól távol ülni egy teremben egyenlő volna a halálos ítélettel. Mégis rettegnek ezektől a helyzetektől, akár a tényleges halálfélelem erejével, és úgy érzik, nincsen hatalmuk a rettegés fölött.

Mintha két személy lenne bennük: egy logikusan gondolkodó ember, és egy irányíthatatlan és sokkal erősebb ösztönlény, amely menekülni akar, még akkor is, ha nincs rá igazi oka.

Az a helyzet, hogy ez a kettősség-érzés nagyon is közel van a valós állapotunkhoz. Valóban több különböző részből áll a gondolkodásunk, és ezek a részek konfliktusban vannak egymással. Hogy ez miért van így, ahhoz egy kicsit bele kell pillantanunk az emberi agy szerkezetébe. Ígérem, nem lesz bonyolult…

Az agyunk régi, újabb és még újabb részekből áll, valahogy úgy, ahogy egy régi házhoz az idők során a lakók hozzáépítenek újabb és újabb szobákat, és ezek a szobák egymástól különböznek stílusukban és szerepükben. A legrégebbi “szobák” az agyunkban az ösztönös viselkedésért felelősek, a legújabbak pedig a tudatos gondolkodásért. A közepesen régi struktúrák az olyasfajta tulajdonságokért felelnek, mint például az érzelmek.

elefant-emberEzekből a különböző időkben létrejött agyi részekből mi egyedül a tudatos, gondolkodó részt érzékeljük. Erre mondjuk azt, hogy ez az “én”: én az vagyok, aki gondolkodik. De ez sajnos nem igaz… Ha azt nézzünk, hogy az agynak mekkora részét foglalják el a régebbi “szobák”, és mennyiféle funkciót látnak el, akkor azt kell mondanunk, hogy sokkal inkább az az élőlény vagyunk, aki ösztönösen reagál és akinek érzelmei vannak.

A pszichológusok manapság ezt úgy mondják, hogy kétféle agyi folyamat van: az automatikus (ezt csinálják a régebbi részek) és a kontrollált (ezt pedig az újabb részek). Az automatikus sokkal több mindenért felelős, mint a kontrollált, miközben semmit nem érzékelünk a működéséből. Csak a hatásait: például azt, hogy menekülni akarunk a villamosról, miközben valójában fogalmunk sincs, hogy mitől menekülünk. Hiszen a menekülés vágya az automatikus részben keletkezik, nem a tudatosban…

Persze az emberiség nem várta meg a modern pszichológusokat azzal, hogy erre rájöjjenek. Az ókori filozófiák ezt a kettősséget már rég megfogalmazták. Buddha például egy elefánthoz hasonlította az automatikus részeket, aminek a hátán ül egy ember (ő lenne a tudatos, kontrollált gondolkodás), és próbálja irányítani az elefántot. Többnyire nem túl nagy sikerrel… Kivéve persze, ha az ember Buddha, mert akkor még az elefánt is engedelmeskedik neki, de mi, köznapi emberek, csak ülünk az elefánton, és legfeljebb azt hisszük, hogy mi irányítunk. Egész odáig, amíg valami (például a pánikbetegség) rá nem döbbent arra, hogy ez mennyire nem így van.

Szóval van egy rakoncátlan elefántunk, ami bóklászik, amerre az ösztönei és érzelmei viszik, mi meg itt ülünk a hátán és próbálunk valami értelmet és tudatosságot csempészni ebbe a fura helyzetbe. A pánikbetegség ezt még tovább nehezíti azzal, hogy szegény elefánt valamitől nagyon megijedt, és most minden olyan helyzetben, ami arra az ijesztő dologra emlékezteti, menekülni akar.

Fontos megértenünk, hogy az a belső konfliktus, ami a pánikbetegséget jellemzi (menekülési vágy, miközben racionálisan tudom, hogy nem vagyok veszélyben) teljesen normális agyi működés mellett történik. A pánikbetegség voltaképp nem betegség, abban az értelemben, hogy nem kóros elváltozások miatt jön létre. Nem arról van szó, hogy a pánikbetegnek a lelke vagy az agya beteg volna… Egyszerűen az agyunk szerkezetéből következik, hogy a különböző részek egymásnak ellentmondanak, sokszor egymás ellen dolgoznak, és ez minden embernél így van. A pánikbetegség azért más, mert ez a teljesen normális működés történetesen egy nagyon kellemetlen tünetben, az intenzív félelemben jelentkezik, amivel nem lehet együtt élni. Viszont az a terápia, amit a pánikbeteg jó esetben ilyenkor végigcsinál (a kognitív viselkedésterápia), akkor is jót tenne, ha az illető nem volna pánikbeteg, mert a gondolkodás tudatosságát növeli, és az elefánt és a hátán ülő ember együttműködését javítja.

elefant-ember-panikbetegseg

A pánikbetegség kialakulását az állati ösztönösség és az emberi akarat ellentmondása, kettőssége jellemzi.

Persze egyáltalán nem könnyű az automatikus rendszert rábírni arra, hogy együttműködjön a tudatos rendszerrel. Aki tett már újévi fogadalmat, az ezt pontosan tudja: január 1-én olyan nyilvánvalónak tűnnek a kitűzött célok, olyan értelmesek, és jobb lesz általuk az élet, és persze, hogy ezeket kell csinálni. Aztán január közepén az ember már csak a szégyenérzet miatt próbál úgy tenni, mintha még tartaná a fogadalmat, februárra pedig már rég kitalált valami kifogást, hogy miért is nem azokat a célokat kell elérni, de legalábbis nem most, hanem majd… Hát majd hétfőtől.

Ami meggátolja az újévi fogadalmak teljesítését, az az elefánt saját akarata, ami alapesetben és hosszútávon sokkal erősebb, mint a rajta ülő ember ereje és akarata. Egyszerűen azért, mert ösztönös, sokkal régebb óta csiszolt vágyakat és funkciókat elégít ki, mint a gondolkodásunk új, tudatos része. Ezt az elefántot nem lehet legyőzni… A legtöbb, amit elérhetünk, hogy megpróbáljuk minél jobban megismerni, és minél több dologban kialakítani vele az együttműködést.

Hogy ez hogyan történik, és a pánikbetegségben milyen módszereink vannak rá, arról a Pánikbetegség kezelése részben írunk majd bővebben.


Mi is valójában a pánikbetegség?

A pánikbetegség nem kóros elváltozások miatt alakul ki, nem arról van szó, hogy a szorongásoktól szenvedőnek a lelke vagy az agya beteg volna. Egyszerűen agyunk fejlődéséből és szerkezetéből következik: a különböző részek egymásnak ellentmondanak, egymás ellen működnek – és ez viselkedészavart, szorongást, félelmet, pánikot okoz.A rakoncátlan elefánt példázata, kettősség az agy működésében, a kóros félelem és szorongás nem fiziológiai elváltozás miatt jön létre, hanem az egymás ellen működő agyi struktúrák következménye; beteg, kognitív viselkedésterápia, kettősség: az ösztönök és a gondolkodás egymás ellen működnek – ebben nincs kóros elváltozás: emberi gondolkodás, állati ösztön, különböző részek az emberi agy szerkezetében, pánik betegség tünetei, kezelése, a pánikbetegség leküzdése, a betegség jellemzője az agyunk szerkezetéből következő kettősség az ösztönös működés és a tudatos gondolkodás között.

Share

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük