Mi váltja ki a pánikrohamot?

Minden pánikbeteg arról számol be, hogy nagyon változó, hogy mikor mi vált ki pánikrohamot. Az is jellemző, hogy látszólag ugyanaz a helyzet egyik héten pánikrohamot vált ki, másik héten nem, aztán ismét, aztán csak egy kicsit… És az is meglepő tud lenni, amikor egy nagyon félelmetes helyzet a terapeutával együtt semmilyen szorongást nem okoz.

Általánosságban jó tudni, hogyan alakul ki a pánikroham, de az egyes helyzetekben nem igazán érdemes az okokat keresni. Az általános ok az, hogy a pánikbeteg nagyon erősen figyel magára, a testi működésének a legkisebb rezdülésére is, és minden változást a pánikroham szemszögéből értékel. Például: “Érzem, hogy hirtelen gyorsabban dobog a szívem, biztos rosszul leszek.” Vagy: “Bevettem ezt a gyógyszert, de egy kicsit furcsán érzem magam, ez egy szörnyű mellékhatás lehet, és a mentők fognak elvinni.”
Van tehát egy testi érzet (szívdobogás, émelygés), és van egy hozzá kapcsolódó ijesztő gondolat (rosszullét). A nem-pánikbetegek két dolgot csinálnak másképp: sokkal kevésbé érzékelik a testi változásokat, és ha mégis, akkor sem kapcsolnak hozzá ijesztő gondolatokat.

Ez az általános képlet, amit a gyógyuláshoz jó tudni. Azt viszont nem tudjuk kinyomozni, és nem is érdekes, hogy éppen mitől dobogott gyorsabban az illető szíve ugyanabban a helyzetben szerdán, miközben kedden és csütörtökön nem. Vagy hogy miért émelyeg ugyanattól a gyógyszertől egyszer, másszor meg nem. Ezek olyan összetett hatásoktól függenek, amiket nem tudunk értelmesen elemezni. Befolyásolja az időjárás, a pillanatnyi hangulat, a kialvatlanság, az aktuális élethelyzet… Még olyan apró dolgok is, hogy milyen felületen sétál az ember, mennyire érzi biztosnak a talajt a lába alatt (füvön, betonon, kockakövön stb.).

A “Miért?” helyett tehát sokkal fontosabb azt a kérdést föltenni egy pánikroham kapcsán, hogy “Mit csináljak most?” Ennek a megoldására tanítjuk a különböző gondolkodási és viselkedési technikákat…